11. Fejezet - Felhők

Ez a fejezet eléggé rövid lett, azért mert gyorsan megszerettem volna még írni ma  a barátnőmnek ( P. ;) ) de már nagyon álmos vagyok, így ez lett a vége! :D

Remélem azért tetszik! :)

Kellemes olvasást!

- Kérlek hallgass meg! - kapta el a kezem. A francba! Miért vannak ilyen hosszú lábai?

- Mit akarsz? - kérdeztem, miközben maga felé fordított. Túl közel a testéhez. Éreztem a mentolos lehelletét.

- Szeretném, hogy tudd, hogy nem történt semmi köztem és a között a làny között. - vette szaporábban a levegőt és a tekintete egyre gyakrabban tévedt az ajkaimra.

- Miért mondod ezt el nekem? - suttogtam. Nem jött ki hang a torkomon!

- Mert.. - akadt meg a szava. - Igazából én magam sem tudom..

- Akkor mit tudsz? - kérdeztem tőle, majd egy nagyot nyeltem.

- Ezt. - mondta, majd ajkait az enyémekre tapasztotta.

Soha senki sem csókolt még ennyire gyengéden engem. A fehők fölött éreztem magam.

- Sajnálom.. - mentegetőzött egyből, amikor elváltunk egymástól.

Nem jutottam szóhoz. 

Még mindig éreztem az édes ajkainak ízét.

- Miért? - néztem szemeibe. 

- Mert.. Tudhattam volna, hogy te nem akarod.. - túrt a hajába idegesen. - Meg.. Bárki megláthat minket! Igaz, hogy egy eldugottabb részén vagyunk a parknak, de ki tudja hány paparazzi követett minket! - túrt ismét szőke tincseibe.

- Luke.. - szólaltam meg én is. Mondjam el neki? Hisz mostmár biztos vagyok benne. Valamit érzek iránta.. 

- Igen? - nézett fel felkészülve jóra s rosszra.

- Nekem ez túl gyors volt.. - ráztam meg a fejem. Valójában nem, csak kíváncsi voltam, hogy mi lesz a reakciója. Vajon lemond  a barátságunkról?

- Annyira sajnálom.. - sóhajtott. - Igazából nem is! - kapta fel hirtelen a fejét, majd magabiztosan folytatta -  Túlsógosan tetszel ahhoz, hogy megbánjam ezt az egészet. - rázta meg a fejét tehetetlenül. 

- T-tetszem neked? - döbbente le egy picit. Dúrvább volt az ő szájából ezt hallani. 

- Igen! Nagyon is! És szörnyen érzem magam a történtek miatt! 

- Luke.. - szakítottam félbe. - Felejtsük el oké?! - sóhajtottam fel mosolyogva. - Kezdjünk mindent előröl. - mondtam.

- Tényleg? - csillantak fel a szemei.

- Uhu - bólintottam, mire ő felkapott az ölébe, és megpörgetett a levegőbe.

- Istenem köszönöm! Annyira hálás vagyok neked! - tett le, majd egy puszit nyomott az arcomra, én pedig csak kuncogva vállat vontam.

- Menjünk vissza Ashékhoz oké? 

-Menjünk bólintottam, majd egymás mellett sétálva visszabaktattunk az említett személyekhez.